Épületeink

Parókia

A parókia:

 

A lucfalvi egyház továbbra is az önállóságra törekedett, ez megmutatkozott abban is, hogy a 110 éves paraszt lelkészlakás helyett szerettek volna egy újabb, modernebb épületet felépíteni, mivel a régi egészségtelen és életveszélyes volt. A lelkész meglepetésére március 6.-án iktatása után reggel, a gyülekezet tagjai már ott álltak, hogy elkezdhessék a régi parókia lebontását. Majd hozzá foghassanak az új épület építéséhez. Ottmár Gyula gondnok és felesége felajánlották a lelkészcsaládnak, míg felépül az új lakás addig otthonukba költözhetnek. A lelkészlakás alapját március 13.-án elkezdték kiásni, amit április 12.-én befejeztek. A parókia 7 hónap alatt készült el és szeptember 28-án a lelkész, családjával be is költözött. A lelkészlakás a gyülekezet pénzadományából, az offertóriumból, a gyülekezeti segélyből és ami a legfontosabb a hívek munkamegváltásából épült fel. A gyülekezet hívei a lelkésszel együtt, még a nehéz 8 órás műszak után is vidáman, jó kedvvel, hűségesen dolgoztak azért, hogy minél előbb elkészülhessen az épület. Bacsa János szögleti volt a kőművesmester, aki az építkezést vezette pontos munkával. A parókia felszentelése 1968 november 17.-én délután történt meg.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2018. december »
december
HKSzeCsPSzoV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31