Tovább a tartalomhoz | Ugrás a navigációhoz

Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Szolgálatok Az egyházmegye elnökségének iktatása
Bekezdések

Az egyházmegye elnökségének iktatása

Egyházmegyei elnökség iktatása a Nógrádi Evangélikus Egyházmegyében

 

Május 20-án vasárnap harmadjára adott otthont a vanyarci evangélikusok temploma egyházmegyei elnökség iktatási istentiszteletnek, ahol a gyülekezet lelkészét, Szabó Andrást és Koncz Istvánt iktatta be hivatalába az egyházmegye legidősebb és legfiatalabb lelkésze: Lehoczky Endre és Malik Péter Károly. Szöveg: Zsugyel-Klenovics Katalin, Fotó: Horváth-Hegyi Áron

Dr. Fabiny Tamás püspök Jézus Péterhez intézett kérdéséről (Jn 21) szólt igehirdetésében: Péter háromszoros tagadása után Jézus lehetőséget adott tanítványának arra, hogy háromszor igennel válaszoljon arra a kérdésre „Szeretsz-e engem?”. „Ma Jézus Tőled kérdezi ezt : András, Andrásnak fia, szeretsz-e engem?” – hangsúlyozta a püspök. „Nem az a kérdése, hogy szereted-e az egyházmegyét, a gyülekezeteket, a egyházmegye lelkészeit, hanem hogy „Szeretsz-e engem?” Mert ez a szeretet alapozza meg aztán a másik ember felé irányuló szeretetet, az esperesi szolgálat szeretetben való végzését.”

Szabó András nem egyedül állt az oltár előtt beiktatásán, hanem Koncz István egyházmegyei felügyelővel, aki most indult el szolgálatába, hogy az egyházmegye gyülekezetei között, az esperest támogatva, lelkészi és világi vezető együtt vigyék vállukon a rájuk bízott ügyet. A püspöknek a beiktatott felügyelőhöz is volt néhány személyes szava  ApCsel 6, 5-re utalva, ahol István diakónus megválasztásáról esik szó. István diakónus hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, István felügyelő is ilyen legyen - hangzott a püspök biztatása.

Az ünnepi istentiszteletet közgyűlés követte, ahol  Szabó András és Koncz István széles témaköröket felölelő székfoglaló beszéde mellett az esperesek nevében Zsarnai Krisztián a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye megválasztott esperese, az egyházmegyei lelkészek nevében Blatniczky János Dániel szügyi lelkész köszöntötte a beiktatott elnökséget.

Forrás: Északi Egyházkerület honlapja

Fájlok
Igehirdetés   8.6 MB  
Fabiny Tamás igehirdetése
Székfoglalók   13.3 MB  
Szabó András és Koncz István székfoglalója
Köszöntők   11.9 MB  
A beiktatott vezetőség köszöntése
Linkek
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2022. december »
december
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031