Tovább a tartalomhoz | Ugrás a navigációhoz

Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Rólunk Töreténetünk A gyülekezet története a régmúltban:
Bekezdések

Töreténetünk

Felhasznált forrásmunkák: Solti Angelika dolgozatából. A Lucfalvi Evangélikus Gyülekezet helytörténeti bemutatása 2001. A gyülekezet történeti iratai.

A gyülekezet története a régmúltban:

A gyülekezet története a régmúltban:

A gyülekezet története a régmúltban:

 

A község 1235-ben a Kosztolík-nak /Templom-domb/ nevezett hegyen volt, ahol fatemplom állt, amit a tatárok 1241-ben a községgel együtt felégettek, kifosztottak, és valamennyi lakóját meggyilkolták. Ennek következtében a falu és a templom a mai helyén épült újjá.

Az idetelepülők lutheránus evangélikus vallású tótok /szlovákok/ voltak, akik 1740-ben fatemplomot építettek és szlovák nyelven folyt az istentisztelet. A gyülekezet akkor még a sámsonházi anyagyülekezethez tartozott.

A kistemplomot a jezsuitáktól többször kellett megvédeni, ennek érdekében tele hordták szalmával és gabonával, így csűrként megmaradhatott. Ebben az időben gróf Ráday volt a község földesura, 1770-ben gróf Teleki László, 1798-ban gróf Thoroczkay Pál lett a tulajdonos.

1779-ben a kis templomot a jezsuiták parancsára és az ellenreformáció hatására bezáratták. Csak egy év múlva nyithatták meg újra. Sajnos ekkorra már a templom használhatatlanná vált.

Lucin gyülekezete 1773-ban elszakadt a sámsonházi anyaegyháztól, majd lelkészt, tanítót hívott, és elhatározták, hogy új templomot fognak építeni. Az első lelkész - Czékus János - kieszközli a templom építésének engedélyét. Az első gyülekezeti élet 1678. évből való anyakönyve, 1782-től vált ismertté.

1783-ban a falu lakói már kőből kezdték építeni az új templomot. A Türelmi Rendelet szerint ajtaja nem nézhetett az utca felé és torony sem épülhetett rá. A község határában harangtorony épült három haranggal. II. József a lucini egyházat önállónak nyilvánította. A templom szűkös lehetőségek között épült, ezért további segítséget kértek levélben a földesúrtól.

A levél egyházunk birtokában van, így pontosan ismerhetjük a tartalmát:

 

"Már négy esztendeje, hogy mi, alább írt Luczinyi lakosok Ő Felsége Ország /földesúr neve/ szerint kegyelmes rendelése mellett és Mennybéli Istenünk különös vezérlése által egyenlő akarattal fogtunk egy Isten Házának felállításához, mivel az, aki volt nagyon roskadó és csak fa materialékból volt. Melynek is felállítására már sok költséget tettünk, mégis mind azonáltal, mind ekkoráig tökéletességre azt nem hozhattuk és leginkább azért, hogy a költségünk már elfogyott, magunk pediglen mostani szűk időkben semminemű segítséggel nem lehettünk. Legnagyobb bizodalmunk vagyon a keresztény Patrónusoknál: mely kegyes keresztény Kegyes Patrónusok közé számlálni merészeltük Nagyságos Gróf Uraságodat, ezért bátorkodtunk mély alázatossággal ezen Instantiánkkal alkalmatlankodni, kérvén Nagyságodat, méltóztassék az mi Ecclésiánk szegény voltát kegyes szemmel megtekinteni, és amennyire lehet, azon Szent-Házának felállítására valami kis segítséggel lenni, és hogy első hozzánk jövetelinek örök emlékezet maradhasson közöttünk. És szegény Ecclésiánk, jövendőben valami jövedelme lehessen, méltóztassék bizonyos harasztos erdőnek, mely Parichiális Föld mellett vagyon, kiirtására kegyelmes resolutiot adni, hogy abból egy szántóföldet, Ecclesiánk számára csinálhassunk"

 

A templom végül is felépült a grófi "kegyből", aki e munkához 50Ft segítséget ígért és 200Kg mész elfuvarozására ad engedélyt a hívek költségén.

Engedélyt ad az erdőirtásra is, de azzal a feltétellel, hogy a dézsma őt illeti, valamint a földterület is, amelyet adományozott bármikor visszavehető.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2019. július »
július
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031